Jelen:
A lakosság száma 2018-as adatok alapján 487 fő, ebben az időben 136 lakás van nyilvántartva. Településünk illeszkedik az országos átlagba, ugyanis nálunk is nagyobb arányban vannak az idősek, magasabb számban vannak a 65 év felettieknek, csökken a születések száma, nő a halálozásoké.
Helesfa 2004-ben csatlakozott a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Társuláshoz, mely társulás folyamatosan tájékoztatja a lakosságot a település közelében zajló kutató munkáról, illetve jelentős anyagi forrást is jelent a falu számára.
Könyvtárunk a Csorba Győző Könyvtár keretein belül a KSZR rendszerben működik, már on-line kölcsönzéssel. A Teleház évek óta e-Magyarország pontként is működik, így nagy örömünkre szolgál, hogy 2018. óta már tagja a Digitális Jólét Program hálózatának.
A településen adottak a kültéri és a beltéri szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek is. Próbáltuk minden korosztály számára megtalálni a megfelelőt. A kisebbeknek kialakítottunk a Teleházban gyerekkuckót, ahol mesekönyveket nézegethetnek, játszhatnak. Beszereztünk diavetítőt is, hozzá való filmekkel; valamint papírszínházzal is rendelkezünk. A nagyobb gyerekek a számítógépeken kívül társasjátékokkal játszhatnak, a felnőtt lakosság számára pedig rendszeresen tartunk teadélutánt. Aki sportolni szeretne, a sporttelepen lehetősége van kül- és beltéren egyaránt. Kultúrházunk is színes programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat.
A község szántókkal, legelőkkel, erdőkkel, szőlőkkel körülvett tájba illeszkedik, ahol a természetjárók minden évszakban megtalálhatják e dimbes-dombos vidék szépségeit. A vadászok számára is tartogatnak ezek a területek szép vadakat, és hamarosan a halastó is rendelkezésre áll majd a horgászok számára. A falu határában, dél-keleti irányban fekszik a 76 hektáros vízfelületű tó, ami kialakítása óta, lassan 10 éve, gazdasági tóként üzemel. Az édesvízi halak mellett páratlan élő-és madárvilággal büszkélkedhet, többfajta védett madár fészkel a környékén.